
Vendégkönyv
2018 tavaszán jutottunk el kisfiammal a tanulási nehézségeknek arra a szintjére, ahol már mindenképpen kellett külső segítség. Sajnos az iskola nincs felkészülve a különleges figyelmet igénylő gyerekekre, így a kisfiamnak egyre több lett a kudarcélménye, mert nem tudta tartani a tempót az iskolai követelményeket illetően. Komoly figyelemzavarral küzdött, könnyen elkalandozott. A feladattartása nagyon alacsonyan volt.
Ekkor kerültünk kapcsolatba Gabival, aki szakértelmével megtalálta a gyereknél gyorsan azokat a pontokat, ahol még erősítésre van szükség. Ezek alapján állította össze a feladatsorokat, amelyeket az iskola mellett igyekszünk tartani.
Azóta jó pár hónap telt el, az eredmények a hétköznapok során mutatkoznak meg. Sokkal együttműködőbb lett, felelősségteljesebb, érettebb gondolkodású, könnyebben barátkozik, nem vesz részt a csúfolódók játszmájában, az iskolában is megerősítették, hogy kevésbé kalandozik el, javult az olvasási eredménye.
Hálásak vagyunk Gabinak az odaadó segítségéért.
Rita
Két fő ok miatt kezdtük el a terápiát: dadogás, beszédelakadás csökkentése, illetve az úszástanulás elősegítése. Kisfiam, bár ő akart úszni tanulni, nem tudott felfeküdni a vízre, görcsös volt, sőt, kiment a medencéből, ha víz érte az arcát. Többször is nekiálltunk a tornának (4,5 – 6 éves kora között), utoljára egymás után 3-at „nyomtunk le”. A terápia nagyon sok területen fejtette ki a hatását, az eredmények magukért beszélnek:
- gyermekem kipróbálta és élvezte azokat a játszótéri játékokat is, amiket eddig nem mert (pl. lecsúszás – hason is! – az eddig rettegett sötét nagycsúszdán, drótkötélcsúszdázás, ügyes mászókázás, lecsúszás a „tűzoltó rúdon”, stb.)
- pillanatok alatt megtanult kétkerekű (oldal támasz nélküli) biciklin kerékpározni (előtte nem is mert nagyon próbálkozni, félt tőle)
- beszédelakadása oldódott, egyre ritkább lett, majd az utolsó torna során meg is szűnt
- vízbiztonsága fokozatosan nőtt, végre orrát elengedve úszik a víz alatt, most a levegővétel technikájának megtanulásánál tartunk
- más sportokban is egyre ügyesebb, leginkább a labdajátékokban
- szociálisan nyitottabb, kezdeményezőbb, ovis évkezdés simán ment, barátkozik
- kevésbé fáradékony, nincs már igénye a délutáni alvásra (nem is oly rég 2-3 órákat szokott aludni)
- nagyon kreatív, matematikai gondolkodása, memóriája kitűnő
- logopédián gyorsan haladunk a pösze hangokkal, hamarabb fogunk végezni, mint a logopédus tervezte
- iskolaérettségi vizsgálaton ő nyújtotta a legjobb teljesítményt (MSSST)
- önellátóbb (pl öltözködésben)
- túlérzékenysége a hangokra csökkent
- kutyáktól már nem fél annyira, sőt a szomszéd kutyával nagy barátságba került, imád vele játszani.
Gabi
Gyermekem 6 és fél évesen kezdte az iskolát. A mindjárt jelentkező figyelmi problémák, tanulási nehézségek miatt, tanárai javaslatára kezdtük el a tsmt tornát. Bár a pozitív változások hamarosan beindultak, összesen 4 feladatsort csináltunk végig. Ez alatt kisfiam együttműködőbb lett, kevésbé fáradékony, figyelme mélyebb, és tartósabb. Tanárai véleménye szerint feladattudata kialakult: ha nem végez a feladattal órán, a szünetben önként befejezi, ill. kér még plusz feladatokat. Figyelme kevésbé elvonható, képes akár 60 percig ülve figyelni, „iskolaéretté” vált.
Írásképe, rajzkészsége is óriásit fejlődött, most már kifejezetten szeret rajzolni. Tornaórán is fegyelmezettebb, a feladatokat végrehajtja (régebben vonakodva állt be, ill. mást csinált, mint kellett volna).
Önellátóbb, egyedül öltözködik, reggelente nem nyavalyog már, hogy iskolába kell menni. Régebben nekem is el kellett kísérnem az óvodai, iskolai kirándulásokra, ma már probléma nélkül megy nélkülem. Rugalmasabb lett, már nem ragaszkodik mereven bizonyos helyekhez, helyzetekhez.
Iskolai félévi eredménye nagyon jó lett (4-es, 5-ösök), ill. a tsmt befejezése utáni mozgásvizsgálat eredménye is jól mutatja a több területen elért javulást – van olyan terület, ahol kisfiam két kategóriát is feljebb ugrott („visszamérés”: az eredeti, terápia megkezdése előtti felméréshez képest történt változás, fejlődés mérését szolgálja). Az eredményeknek nagyon örülünk, de az is igaz, hogy megdolgoztunk érte :).
Betti
Bal oldalon: kisfiam rajza a tsmt terápia megkezdése előtt (géppuska, maszk, páncéltörő, tank).
Jobb oldalon: Valentin napi rajz kb. másfél hónapnyi torna után (leánykérés).

2017. őszén (3 éves volt) az óvodában jelezték, hogy Donáttal problémák vannak, felmerült az autizmus gyanú is. Az óvó nénik tanácsára (és a magunk megnyugtatására is) bejelentkeztünk a helyi nevelési tanácsadóba felmérésekre. Hosszú folyamat volt: pszichológusnál és pszichiáternél is jártunk, amelyek folyamán kiderült, hogy tanulási nehézsége van, illetve korához képest 7 hónappal le van maradva az érettséggel; autizmus gyanú fel sem merült. A pszichiáter javasolta, hogy keressünk fel egy TSMT terapeutát - így jutottunk el Gabriellához.
- A kezdeti rémület után megkezdtük 2019. őszén a fejlesztését, valamint a logopédiát is.
- januárban Gabriellához is eljutottunk, ő is felmérte Donátot. Se labdát nem tudott pattogtatni, csecsemő reflexe volt még, egyensúlyozni sem tudott, se testtudata nem volt, fáradékony volt, az esti altatások éjfélig is elhúzódtak, és a viselkedése is olykor „rémisztő volt”, az érzelmeit nem tudta kifejezni, csak kiabált/sírt/csapkodott.
Január végétől lelkiismeretesen csináltuk a feladatokat (a kezdeti nehézségek után egyre gördülékenyebben ment, Donát már kifejezetten élvezte és kérte a feladatokat).
Napról-napra láttuk a változást nála (mind viselkedésében, mind ügyességében, napi rutinjában).
- a 6. születésnapján 10 perc alatt megtanult kerékpározni (oldalkereket soha nem is használtunk) – addig kipróbálni sem nagyon merte- saját magától elköszön, lefekszik és elalszik este – legkésőbb 21:30-kor már alszik ("Anya, időben kell elaludnom, mert, ha nem alszom el időben, holnap nagyon troll leszek!" 🙂 )
- verseket, dalokat mondogat/dúdolgat magának, a minap már nekem is – nemcsak eldarálja azokat
- kötelesség tudata is nő (otthon többet segít kérés nélkül: felmos, porszívóz, kis segítséggel szét tudja válogatni a szennyest szín szerint, a minap pedig egyedül pakolta át a szárítóba a ruhákat és be is kapcsolta a gépet – jól)
- szívesen rajzol, fest, gyurmázik – felismerhető, hogy mit rajzol, nemcsak irkafirkák (részletgazdag a rajza, az egész papírt felhasználja)
- az érzelmeit, véleményét kimondja – elég határozottan és őszintén; az igazságtalanságot nehezen tűri
- pöszesége eltűnt, jelenleg az „r” hangon dolgozunk
- vízben egyre bátrabb – már nem kap sokkot attól, ha víz éri az arcát
- focizni kezdett (heti 3 edzésen magától részt vesz, végig csinálja – szinte szabályosan – a feladatokat)
- barátkozik, megosztja a játékait (már csak néha jön oda hozzám egy kis megerősítésért, bátorításért – de keresi a tekintetem, ha bizonytalan szituációba kerül)
- legozik, építkezik – nem csak autókat ugraszt, ütköztet
- önellátóbb – sőt, igényli és kéri, hogy pl. szendvicset készítsen, ő tölthessen inni magának, merjen a levesből egyedül)
- önértékelése, önbizalma nagyot nőtt – már nem mondogatja magára, hogy „béna vagyok”, „ez nem fog menni”; helyette: „menni fog ez, meg tudom csinálni”, „kicsit ügyetlen vagyok, de gyakorlom”
- magasabb hangok sem zavarják annyira (már nem fogja be a fülét, de összerezzen)
- a karantén és a nyári szünet miatt cca. 6 hónap kihagyás után kerültünk vissza az oviba – zökkenőmentesen
- az első fejlesztő óra után nagyon elégedett volt a fejlesztőnk Donát viselkedésével, figyelmével 🙂
Nagyon-nagyon sok mindent tudnék még ide írni, mert a mai napig látom, hogy mennyit változott, fejlődött, érett Donát.
Kicsit izgulok, de várom az újabb iskolaérettségit – addig is fejlesztőre járunk, logopédiázunk és alkalmanként előkerül a billenő lap, a gördeszka is. 😉
Ezer hála és köszönet Gabriellának, hogy a kisördögömből sikerült embert faragni! 🙂
-
Tímea
2,5 évesen kezdtük meg a TSMT tornát kislányommal beszédindítás céljából. Mindenki azt mondta, még ráérünk, el fog kezdeni beszélni, de nem szerettünk volna addig várni, hogy elérjük a 3 éves kort, és akkor derüljön ki, fejlesztésre van szükség. 1-1 szót mondogatott addig, de nagyon nem fejlődött a beszéd 1 év alatt, a kezdőszótagokat sem kezdte el még mondogatni. Sokan azt gondolták, ennek oka az, hogy németül beszélek vele (német nemzetiségű vagyok), és jobb lenne, ha magyarra visszaváltanék. Ezt a megoldást azonban nem szerettem volna elfogadni. Végigjártuk a kötelező köröket: voltunk fülészeten, arcüreg váladék leszíváson, oszteoterapeutánál, ezekkel párhuzamosan logopédushoz is jártunk, de nem hozott igazából semmi sem áttörést. Ezt követően fordultunk Gabriellához, és kezdtünk el TSMT tornázni. Az első 8 hetes gyakorlatsort követően látványosan elindult a beszéd, először szavakkal, kisebb szóösszetételekkel. A második 8 hetes tornának a felét, 4 hetet sikerült elvégeznünk, mert kislányom kerek perec elzárkózott a dologtól, annak ellenére, hogy az elején még együttműködő volt. Ekkorra már - kevéssel 3 éves születésnapja előtt - rövidebb mondatokat is elkezdett mondani. Most, 3 éves korára pedig teljes mondókákat elszaval és összetett mondatokban képes beszélni magyarul (apróbb hibákkal). Mindemellett az altatás is könnyebb lett, illetve kevesebbszer kel fel éjszaka. Nagyon jó érzés látni a boldogságot az arcán, mennyire örül, hogy végre ki tudja fejezni magát, el tudja mondani, mi is jár a fejében.
Köszönjük Gabriellának a sok segítséget!
Zsuzsa
Kisfiammal, Marcival négy éves korában, ajánlás útján jutottunk el Gabi nénihez.
Előtte súlyos elmaradásokkal és autizmus gyanújával küldtek minket további vizsgálatokra.
Gabi nénivel két év munkával fiamnak sikerült behoznia lemaradását, figyelme, tanulási készsége a két év alatt hatalmasat fejlődött, személyiségjegyei is pozitív irányba változtak.
Szakmailag véleményezni csak az eredmények tükrében tudom mind Gabi nénit, mind a munkáját: felbecsülhetetlen!
Személyes véleményem Gabi néniről: Mindenkinek, akinek a gyermekét tanulási nehézségekkel, figyelemzavarokkal diagnosztizálják, csak ajánlani tudom. Szakmai felkészültsége páratlan, empatikus, kedves, a gyerekek számára szerethető, türelmes és kitartó. A neve hallatán Marci fiam a mai napig azonnal kérdezi: "Mikor megyünk tornázni Gabi nénihez?" 🙂 Mint szülő, azt kell mondjam, végtelenül kommunikatív, rugalmas, empatikus és eredmény orientált.
Rengeteget segített nekünk a saját szakmai tudásán felül megszerzett életmóddal kapcsolatos ismereteivel. Mi, szülők is sok tanácsot és megerősítést kaptunk tőle.
Oldalakon keresztül tudnám részletezni, mi mindent tett meg azért, hogy sikeres legyen a TSMT terápia és úgy látom, a maximumot hozta ki a kisfiamból, ezúton is Köszönjük!
Adamek Ferenc
2019-ben, 34. hétre született kislányunk, Dorina. A szülés alatt oxigénhiány lépett fel, légzéstámogatást kapott és hipotóniát is megállapítottak nála.
Fejlődése nagyon lassú volt, mind mozgásban, mind pedig értelmi szinten.
Mindent lényegesen később csinált, mint kortársai. Beszédben is lemaradás mutatkozott.
Ekkor kerestük meg Gabit, és kezdtük el a tsmt tornát.
Eleinte az értelmi képességei fejlődtek. Később a mozgásban is szépen hozta fel magát. De a beszéd még mindig nem indult meg. Kis szünet után újra kezdtük a tornázást és jelenleg naponta vannak új szavak, és próbál mondatokat alkotni.
Dorina júniusban lesz 3 éves, szépen utolérte magát!
Gabinak nagyon hálásak vagyunk a rengeteg segítségért, támogatásért amit tőle kaptunk, a szakmai felkészültségén kívül!
Anikó
Kisfiunk, Konor fejlődésével 2 éves koráig nem volt probléma, amikor is ki kellett húzni elől 3 fogát.
Ezután teljesen megállt a beszédfejlődése. Étkezését tekintve nagyon válogatós lett, nem evett húst, zöldségfélét. Elalvási ideje kitolódott hajnali fél 1-re – kialvatlansága miatt nappal nyűgös és indulatos volt. Rövid ideig tudott koncentrálni, a ceruzát marokra fogta, az óvodában nem kommunikált senkivel és magányosan játszott, nem beszélt csak mutogatott, ha kellett neki valami.
A pedagógiai szakszolgálat javaslatára kerestünk egy TSMT-vel foglalkozó szakembert, így kerültünk kapcsolatba Gabriellával.
Februárban kezdtük el a tornát és már nyár közepére ugrásszerű fejlődést tapasztaltunk, az óvodából és környezetünkből is sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az óvodában barátkozni kezdett, mondatokban beszélt, részt vett a csoportos foglalkozásokon, énekelt, mondókákat tanult meg, szerepjátékokban vett részt. A rajzaiban is fejlődés mutatkozott: elkezdett felismerhető alakokat rajzolni és a ceruzát is megfelelően kezdte használni. Sokat játszik kirakóval, Lego-val és gyurmával.
Étkezési szokásai megváltoztak, szinte már mindent megeszik, jó evő lett.
Rengeteget fejlődött az egyensúlyérzéke is, pár nap alatt megtanult kétkerekű biciklivel menni.
Nagyon hálásak vagyunk az eddig elért eredményekért Gabriellának, akit tiszta szívből ajánlani tudunk minden hasonló problémával küzdő szülőnek.
Melinda, Imre
Kisfiammal 3 éves korában, 2022. májusában kerestük fel Gabriellát, ekkor egyáltalán nem beszélt. A tornának köszönhetően fokozatosan alakult a szókincse, de mondatokat még nem mondott. A 4. torna megkezdésével, 7 hónap után jutottunk el odáig, hogy egyik pillanatról a másikra, karácsonykor összetett mondatokban kezdett el beszélni, helyesen használva igeidőket, ragokat, egyes- és többes számokat - mintha sosem lett volna problémája a beszéddel.
A beszéd mellett a viselkedésében is észrevettük a változást, a mindennapokban sokkal nyugodtabb lett, láthatóan együttműködőbbé vált. Önszántából elhagyta a cumit, illetve egyik napról a másikra szobatiszta lett ez idő alatt.
Ma már énekel, mondókázik, a korábban hallott mondókákra kivétel nélkül emlékszik és ismételgeti.
Hálásak vagyunk Gabriellának a segítségért és a türelemért a néha nehézkes betanítások miatt!
Minden nap vártuk, hogy a fiatal úr végre elkezdjen már beszélgetni velünk, most néha kicsit csendre intjük, be nem áll a szája. 🙂
Mirella